|
04. Christen
Mikor hazaértem anyu már várt. A konyhában találtam rá, miközben palacsintát sütött. Meglepődtem, hogy ilyen korán otthon találom. Nem mintha olyan ritkán lenne otthon csak úgy volt, hogy még mielőtt igazán beindulna a karrierje többet kell a munkára fókuszálnia. Lehetséges, hogy már be is indult neki?
- Szia anya! - dobtam le a táskámat és leültem a pulthoz. Már majdnem leszakadt a karom a sok könyvtől. Sajnos most muszáj volt mindent hazahoznom, hogy rátudjam címkézni a nevemet mindegyikre.
Anyu boldog mosollyal fordult hátra.
- Szia! Jaj már alig vártam, hogy megérkezzél. Tudom, hogy mostanában nem főztem a munka miatt és rendelnünk kellett a kaját, de ma ünnepélyesen felavattam az új konyhát. Egy élmény itt főzni.
- Na, ennek örülök. És mi az ünnepi fogás?
- Borsóleves, rántott hús rizzsel és palacsinta.
- Már korog is a hasam. De hogy hogy itthon vagy ilyenkor? Mi van a munkával?
- Semmi. Mára végeztem.
- És ez most már így lesz? Mármint mindig ennyi lesz a munkaidőd?
- Jaj jó is lenne! Nem! Csak most ennyi idő alatt végeztem. De majd lesznek sokkal komolyabb munkáim is. Te a főnök annyira aranyos. Neked szimpatikus volt mikor találkoztatok?
Mi? Jack apja? Felejtsd el anyu! Semmi esetre sem! Ha összejönne azzal a fickóval még annyi esélyem se lenne Jacknél, mint most. Szó se lehet róla! Bárcsak megmondhatnám ezt így neki.
- Jó fejnek tűnt. De szerintem nem hozzád való.
Láttam, hogy kicsit elkeseredik, de mégse pont azt a pasit szúrja ki magának, aki annak a fiúnak az apja, akiért totálisan odavagyok. És ráadásul a főnöke. Hát nem tudom.
- Mindegy. Egy próbát megér.
- Hát persze. - mondtam unottan.
- És egyébként milyen volt az első nap a suliban? - ült le elém izgatottan. Nyilván alig várta, hogy végre feltehesse ezt a kérdést. Én viszont kevésbé. Nem akartam azzal elkeseríteni, hogy már az első nap kiközösítettek és azzal a lánnyal barátkoztam össze, aki a suli népszerűségi listájának leges legalján van. Na jó nem! Ott én vagyok Nati pedig egyel fölöttem, de nem sokkal kiemelkedőbb hely.
- Jó volt. - mondtam, de nem sikerült valami meggyőzőre. Én ennyivel le is tudtam volna a beszélgetést, de anyunak ez nem volt elég ami azért érthető.
- Kicsit bővebben kifejtenéd azért? - nevetett rám aztán záporoztak a további kérdések. Találtál barátokat? Szépek az osztálytermek? Kedvesek a tanárok? Sok könyved van? Mire a végére ért a kérdéseinek már nem is emlékeztem mi volt az első. Csak kerek szemekkel néztem rá és vártam mit fog még mondani.
- Szóval?
- Vannak barátaim. Nagyon kedves volt mindenki.
Szerintem elhitte. Sóhajtott egyet és inkább nem kérdezett többet.
- Remélem éhes vagy. - állt fel és visszatért a tűzhelyhez.
- Mint a farkas. - mosolyodtam el és rádőltem a pultra.
Vacsora után felmentem a szobámba és kipakoltam az összes könyvemet az asztalra. A fiókból kikerestem a címkéket és egyesével ráírtam mindre a nevemet, osztályomat és a tantárgyat. Mikor az összeset felragasztottam az órarendemen megnéztem miket kell holnap magammal vinni. Mikor újra bepakoltam a holnapra szükséges könyveket a táskámba anyu kopogott be.
- Kicsim itt van a barátnőd.
Kérdőn néztem rá. Barátnőm? Nati az egyetlen, de ő nem tudja hol lakunk. Izgatottan felugrottam és lementem a lépcsőn. Az ajtóban Nina állt. Mikor megláttam megtorpantam, ő pedig félénken rám de közben mosolygott. Újra elindultam és kimentem hozzá magam mögött becsukva az ajtót. Úgy gondoltam ez egy kínos beszélgetés lesz és nem akartam, hogy anyu is hallja.
- Szia. - köszönt kedvesen. Még mindig mosolygott. Nem tudtam mit gondoljak. Ötletem sem volt, hogy a mai viselkedése után mit akarhat tőlem. - Gondolom meg vagy lepődve, hogy átjöttem. - folytatta.
- Hát ami az illeti meg. - raktam keresztbe a kezeimet és érdeklődve hallgattam tovább.
- Csak szeretnék bocsánatot kérni a mai dolgokért. Emili miatt viselkedtem így. Ne haragudj!
- Miért teszi mindenki azt amit Emili mond?
- Mert Jackel jár és ő a legnépszerűbb srác a sulinkba és a fiúkéba is. Na meg Jack apja ez egyik legjobb cég vezetője. De ezt biztos te is tudod. Anyukád ott dolgozik.
- Igen. De mégis szerinted mit kéne tennem, hogy ne utáljanak ennyire?
- Ez a másik dolog amiért átjöttem. - nyúlt bele a nadrágja zsebébe és előhalászott egy kis cetlit. Odanyújtotta én pedig lassan elvettem tőle. Egy név és telefonszám volt rajta. - Ha tényleg be akarsz illeszkedni, akkor hívd fel ezt a számot és keresd Christen Gray-t. Beszélj meg vele egy találkozót amikor ráérsz és elmegyek veled hozzá.
- Mert ki ő?
Nem tudtam, hogy higgyek-e neki. Mi van, ha Emilivel kitalálták, hogy megszívatnak és egy öreg bácsi vagy esetleg az egyik tanár telefonszámát megadják?
- Ő egy híres modellügynökség vezetője. Nagyon jó barátnőm. 24 éves, ért a frizurához, sminkhez és ruhához. Elmegyünk hozzá és segít neked megváltozni úgy, hogy mindenki imádni fog a suliban.
- Nem biztos, hogy akarom ezt. - néztem rá gyanakvóan. - Én meg vagyok elégedve magammal így is. És amúgy sincs pénzem méregdrága fodrászra és a többire.
- Nem is kell. Christen szívesen segíteni fog neked ingyen ha tudja, hogy a barátnőm vagy.
- És miért nem te hívod fel?
- Mert nem tudom neked mikor lenne jó. Az a legegyszerűbb, ha te megbeszéled vele a dolgokat. Én mindig ráérek.
- Nem is tudom... - mondtam elgondolkodva. Nem nagyon akartam csak a többiek kedvéért megváltozni. Legszívesebben olyan maradnék amilyen vagyok. De sajnos, ha be akarok illeszkedni, akkor ez ilyen külsővel nem fog menni.
- Nem muszáj most azonnal felhívnod. Gondolkozz rajta amennyit csak akarsz. - mondta és elkezdett hátrálni a teraszról. - De ha érdekel a véleményem, minél hamarabb az átváltozás mellett döntesz, hidd el más lesz az életed a suliban. Na de megyek. Akkor holnap. Jó éjt. - integetett oda aztán gyors léptekkel elment. Addig néztem utána, amíg teljesen el nem tűnt. Újra lenéztem a kis papír fecnire. Lehet, hogy tényleg az lenne a legjobb ha felhívnám. Talán ha megváltoznék még Jack is jobban érdeklődne irántam. Mondjuk már egyszer megpróbált elhívni randizni csak Emili sajnos beleavatkozott. Mondjuk úgy nem mentem volna el vele, hogy nem tud róla Emili. Na akkor tényleg végképp megpecsételődött volna a sorsom a suliban. Nem akarom az egész gimit végigszenvedni. Mégiscsak van még két évem. Muszáj több barátot szereznem itt akikkel majd tovább tanulhatok érettségi után. Azért érdekel milyen lenne a suliban ha én is olyan plaza cica lennék mint ők.
Reggel mikor felkeltem anyut már nem találtam otthon. Este az ágyban a plafont bámulva úgy döntöttem, hogy ha ma hazaérek felhívom Christent. Mégis mi baj lehet belőle? Ha nem válik be az új külső bármikor visszatérhetek a régihez. De van egy olyan érzésem, hogy ő lesz a kulcs mindenhez.
A szekrényemből kikerestem azt a szerelést, amit a legtrendibbnek találtam. Ez egyébként egy térdig érő szürke szoknya és fehér V kivágású ing volt. Na meg felvettem hozzá az egy szem fekete magassarkúmat amit csak ünnepélyeken viselek. Részemről már ez is hatalmas változás volt. Sminket persze most se raktam magamra csak egy nagyon halvány kis szájfényt. A hajammal se kezdtem semmit. Csak úgy lógott. Ötletem se volt egyébként mi állna jól nekem. Amúgy meg mióta gondolkozok én ilyeneken? Úgy néz ki már most megártott a suli.
Mikor megreggeliztem, felkaptam a táskámat és kimentem a ház elé. Most szerencsére semmiért nem kellett visszarohannom, mert pont jött a busz. Mikor kinyílt előttem az ajtó, vettem egy mély levegőt és felszálltam. A buszsofőr kedvesen köszöntött. Mikor tovább indultam körülnéztem kik ülnek a buszon. Biztos hihetetlenül fog ez hangzani, de egyedül Nati ült a busz leghátsó ülésén. Mikor meglátott boldogan integetett felém. Odamentem hozzá az üres ülések között és leültem mellé.
- Örülök, hogy végre van valaki aki busszal megy suliba reggel rajtam kívül. - mondta izgatottan.
- Ez most tök komoly? Minden reggelt egyedül vagy a buszon?
- Hát eddig egyedül voltam. Jaj, ne nézz már így! Tudod milyenek a lányok a suliban. Te se gondolod, hogy felszállnak a buszra. Inkább gyalog mennek. De szinte az egész sulit kocsival viszik.
- Hát ez hihetetlen. - dőltem hátra még mindig elkerekedett szemekkel.
- Mi ez a gönc rajtad? - nézett végig rajtam gyanakvóan. - Magassarkú, szoknya? Mondd, hogy ez csak valami vicc!
- Miért? - fordultam oda hozzá ártatlan arckifejezéssel. - Meleg van.
- Akkor vegyél fel rövid gatyát és sarut. Mondjuk szerencsére ez még nem olyan vészes mint a többieknek. Neked legalább leér a térdedig a szoknyád.
- Legalább így nem fognak annyira leszólni.
- Azt csak hiszed. - nevetett fel. - Így még többen fognak beszólni.
Egyébként a tegnapi napod még semmi nem volt a maihoz képest. Akkor még nem tudták mit gondol rólad Emili. De most hogy már az egész suliban elterjedt a hír, hogy utál mindenki a képedbe fognak röhögni ahogy botladozol a magassarkúdban.
- Nem botladozok. Tudok benne menni. - néztem rá mérgesen. Kicsit megsértődtem. Attól, hogy neki rossz élményei vannak a sulis éveiről engem még megszerethetnék. És azért, mert egyesek nem tudnak menni ilyen cipőbe még nem kéne bebeszélnie magának, hogy más se tud.
- Tök mindegy. Egyébként meg mit érdekel téged, hogy mit szólnak rólad a többiek? Azt hittem nem foglalkozol a beszólásaikkal.
- Nem is. De szeretnék barátokat szerezni.
- Itt vagyok én meg Jacob is. Mi nem vagyunk neked elég jók?
- Jaj! Ne forgasd ki a szavaimat. Csak szeretnék több lánnyal is jóba lenni.
Valamit még duzzogva hümmögött, de azt már nem is hallottam. Megforgattam a szememet és kifele kezdtem bambulni az ablakon. Arra gondoltam hogy oké, tegnap egyedül Natasa állt velem szóba, de azért rögtön másnap ne szóljon már be mindenért. Lehet, hogy nem is a külseje miatt utálják ennyire a suliban, hanem azért ahogy viselkedik.
Elég hamar beértünk a suliba. Egész pontosan 5 perc alatt. Az első óránk történelem volt. Ahogy mentünk a folyosón a terem felé mindenki nevetésben tört ki ahogy elhaladt mellettünk. Mikor beértünk a terembe és odasétáltunk a leghátsó padhoz, pedig mintha nem is léteznénk. Emili és Nina még nem voltak bent.
- Ugye mondtam én, hogy rosszabb lesz. - nevetett Nati a padon ülve.
- Örülök, hogy te is ennyire jól szórakozol rajtam. - nézem rá mérgesen. Ő ezen eléggé meglepődött és összefonta a kezeit maga előtt.
- Na figyelj! Velem ne beszéljél így oké? Ha te is olyan akarsz lenni mint a többiek akkor nyugodtan. Én nem akadályozlak. Csak egy kérésem lenne! Ülj el mellőlem! - mondta kioktatóan.
- De nem akarok olyan lenni. Csak tudod elég tőlük elviselni a beszólásokat. Nem akarom, hogy még tőled is ezt kelljen hallgatnom. Felvettem ma egy szoknyát és magassarkút és már rögtön azt hiszed, hogy olyan vagyok mint ők.
Nem hagytam magam! Ez még csak a második nap, de Nati már most kezd felidegesíteni. Nehogy már ő mondja meg, hogy öltözködjek.
- Oké. - sóhajtott fel. - Igazad van. Csak tök jó, hogy végre jött egy normális csaj a suliba és nem akarom, hogy belőled is ilyen legyen. - biccentett az ajtó felé. Odanéztem és Emili pont akkor lépett be Ninával az oldalán. Felemelt fejjel mosolyogva nézett körbe és letette a kis Prada retiküljét a legelső padra. A lányok rögtön odamentek hozzá. Mindenki elkezdett puszikat dobálni nekik. Elfintorodtam amit persze Emili – miért is ne? - észrevett. Undok mosollyal elindult felém a lányok között. Nagy csend lett. Mikor odaért rá támaszkodott a padra. A felsője annyira kivágott volt hogy meg tudtam volna mondani, milyen anyagból van a melltartója.
- Jó reggelt. - mondta azon a már idegesítően tökéletes hangján. Nem köszöntem vissza csak biccentettem egyet. Nati úgy csinált, mintha észre se vette volna. - Lenne neked egy ajánlatom. - kezdte felhúzott szemöldökkel. - Választhatsz, hogy Natasa barátnője maradsz és mindenki utálni fog, vagy az én barátnőm leszel és soha többé nem fog neked senki beszólni.
Ezen eléggé meglepődtem. Miért ajánl nekem ilyet Emili? Úgy tudtam az első találkozásunk óta utál. Tévedtem?
- Miért ajánlsz nekem ilyet? - kérdeztem értetlenül.
- Valamiért szimpi vagy nekem. Ezért úgy döntöttem választhatsz.
- Most kell döntenem? - kérdeztem egy kis tétovázás után. Nati meglepetten nézett rám.
- Hogy lásd, milyen jó fej vagyok, holnapig várok. De reggel az lesz az első dolgom, hogy újra megkérdezlek. Jól gondold meg. - mondta és visszament a helyére. A többiek újra elkezdtek beszélgetni és Nina halványan rám mosolygott.
- Meg se merem kérdezni kit fogsz választani. - mondta Nati lekezelően.
- Ezt át kell gondolnom. Azért lásd be, ez nem akármilyen lehetőség.
- Neked.
- Nem! Nekünk. Ha én népszerű leszek, akkor te is az leszel.
- Azt te csak hiszed. Én nem leszek soha népszerű Nicky. Most tényleg muszáj választanod. Én vagy ők. Egyébként, csak hogy tudd, teljesen megérteném ha őket választanád.
A tanár bejött és elkezdődött az óra. Nina felém se pillantott. Nem akartam megbántani, ezért nem vágtam rögtön hogy „Jaj Emili köszi! Persze, hogy téged választalak.”. Ez így most olyan hülye helyzet. Ha őket választom elveszítem Natit és Jacobot, azt a két embert akik kedvesek voltak hozzám az érkezésemkor, viszont lesz helyettük csomó más barátom, akik nem biztos, hogy őszinték lesznek hozzám. Ez tényleg nehéz ügy.
- Nicky! Tudnál válaszolni a legutolsó kérdésemre? - hallottam meg hirtelen magam mellett a tanár hangját. Teljesen belefeledkeztem a gondolataimba és egyáltalán nem figyeltem. Félénken felnéztem rá. - Sejtettem. - mondta unottan és tovább ment. Vártam, hogy az osztály elkezdjen kuncogni rajtam de síri csend maradt. Emili mosolyogva hátrafordult. Milyen más lenne ha az ő barátja lennék.
Az órák gyorsan elteltek. Ebédszünetben Nati elindult a kerítésen lévő lyuk felé én pedig követtem, de aztán hirtelen hátrafordult.
- Miért nem Emilivel ebédelsz? Arra még jó vagyok, hogy ne legyél egyedül?
- Attól, hogy őket választom még lehetünk barátok mi is. - mondtam és csak utána vettem észre, hogy elszóltam magam. Bevallottam, hogy valószínűleg nem Natit fogom választani. De kicsit se lepődött meg rajta csak annyit mondott:
- Nem! - aztán tovább ment engem pedig ott hagyott a folyosó közepén. A lányok akik eljöttek mellettem most nem nevettek. Csak elgondolkodva végig néztek. Nyilván az járt a fejükbe miért tett nekem a suli LNL-je egy ilyen ajánlatot. Én viszont azon gondolkodtam, hogy hogy lehet az, hogy 5. óra végére már az egész iskola tudja mi történt az első órán? Ilyen gyorsan terjednek itt a hírek?
Sóhajtottam egyet és elindultam az ebédlő felé. Szinte az egész tömve volt és mindenki hangosan beszélt vagy nevetett. Kicsit megijedtem. Oké, mikor jöttünk attól féltem, hogy a lúzerek asztalát fogom kiválasztani, de itt nincsenek lúzerek. Ez még ijesztőbb volt. Inkább visszafordultam és elindultam a WC felé. Végül ott töltöttem a szünetet a tükörbe nézegetve magam. Nem tudtam elképzelni magam máshogy. Egyre izgatottabb lettem, hogy mit tudnának kihozni belőlem ezért előkaptam a táskámból a mobilomat és a kis cetlit amin Christen száma volt. Tárcsáztam és megnyomtam a hívás gombot. Amíg vártam hogy valaki felvegye idegesen járkáltam fel és le.
- Christen Modellügynökség. Tessék? - szólt bele egy férfi hang. Megtorpantam és idegesen felkiáltottam.
- Igen! - rögtön elszégyelltem magam. Vettem egy mély levegőt és újra megszólaltam. Nicky Rees vagyok. Christen Grayt keresem.
- Pillanat kapcsolom.
Pár másodperc múlva újra beleszólt egy sokkal szimpatikusabb női hang.
- Halló?
- Christen Gray?
- Én vagyok. Kivel beszélek?
- Nicky Rees vagyok. Nina Smith mondta, hogy hívjalak fel mert te talán tudsz segíteni nekem. A stílusomon kéne kicsit változtatni.
- Nina? - kérdezte lelkesen, de nem várt rá választ. - Jaj de jó! Ezer éve nem láttuk egymást.
- Igen. Akkor tudnál nekem segíteni?
- Persze! Beszéljünk meg egy találkozót, hogy lecsekkolhassam min kéne változtatnod.
- Oké. Nekem igazából teljesen mindegy mikor. Ráérek mindig és Nina is.
- Akkor mit szólnál a hétvégéhez? Szombat, 3 óra, Big Ben? Az jó?
- Aha. - mondtam bizonytalanul. Rengeteget hallottam már a Big Ben-ről, de hogy merre van, arról fogalmam sincs. Taxizni nem nagyon akartam. Egyszer elég volt annyit fizetni érte. Christen felnevetett.
- Új vagy itt mi? Ne izgulj! Nina tudja hol van. Majd ő mutatja az utat. - mondta. Nem igaz! Mintha olvasna a gondolataimba.
- Oké. Előre is köszi a segítséget.
- Ugyan, nincs mit! Alig várom, hogy megismerhesselek. De most sajnos nem érek rá csevegni. Arra lesz időnk szombaton.
- Rendben. Akkor szombaton. Szia.
- Szia.
Oké. Ez könnyen ment.
Mikor bementem utolsó órára Nati bűntudatosan nézett rám.
- Ne haragudj! - mondta mikor leültem mellé. - Új vagy itt és megértem, hogy nem erre vágytál, hogy a leggázabb csajjal legyél egyedül jóban a suliba.
- Nem vagy gáz!
- Jaj dehogynem! Tudom én. Nem kell szépíteni a dolgokat. Na de hagyjuk is! Jössz óra után Jacobhoz? Így, hogy ez az utolsó közös napunk. Mit szólsz?
- Utolsó közös nap?
- Hát holnap már valószínűleg Emilivel leszel.
- Ne csináld már! Komolyan ezt hiszed rólam?
- Hát nem rajtad fog múlni, hogy jóba maradunk-e hidd el! Egyébként hova visz Erik?
- Erik?
- Ne mondd, hogy elfelejtetted! Azt hittem azért öltöztél ki ennyire. Erik! Tudod! Aki tegnap nem engedte, hogy Emili rád vesse magát és elhívott randizni.
Úristen! Kerekedtek el a szemeim. Erik! Teljesen kiment a fejemből. Ha ezt tudom, nem ebbe a cipőbe jövök. Hogy fogok így sétálgatni?
Mikor Natival odaértünk a sulihoz Jacob már várt minket viszont Eriket nem láttam sehol.
- Sziasztok! - köszönt boldogan. - Látom újra jóba vagytok. Mi ez a cucc rajtad Nicky? - nézett végig rajtam.
- Erikkel találkozok. Azért öltöztem ki ennyire. - mondtam nevetve.
Nem akartam bevallani, hogy nem Eriknek hanem igazából a többi lánynak akartam tetszeni a suliban.
- Szerintem nemsokára jön. Kifele láttam őt a folyosón a szekrényénél. Egyébként hova mentek?
- Fogalmam sincs. Azt mondta megmutatja a város legjobb helyeit. Igaz, hogy azt már Nina egyszer megmutatta, de Erikkel biztos más lesz.
- Nina? Ő nem Emili egyik barátnője?
- De.
- Hello. - hallottam meg mögöttem Erik hangját. Megfordultam és majdnem neki ütköztem.
- Szia. - mondtam mosolyogva és egy kicsit átnéztem a válla fölött, hátha meglátom Jacket, de sajnos nem volt sehol. Visszanéztem Erikre. Igazából ő is nagyon jó pasi volt. Neki is nagy kék szemei voltak és fekete égnek álló rövid haja. Jó alakja volt és tetszett, hogy ő is ilyen magas. Na de persze azért a közelébe se ért Jacknek.
- Hát akkor mi megyünk. - bökte oldalba Nati Jacobot aki nevetett egyet. - Nem akarunk zavarni. Holnap akkor beszélünk Nicky. - kacsintott rám. Elköszöntek és még időnk se volt visszaköszönni nekik rögtön eltűntek.
- Szóval... - nézett rám Erik kedvesen. - Nagyon csinos vagy.
- Köszi. - pirultam el. Anyun kívül szinte senki nem mondott még nekem ilyet. És tudtam, hogy Erik komolyan gondolja, ami nagyon jól esett.
- És egyébként mit szeretnél megnézni? Turista látványosságokat? Vagy mire gondoltál?
- Te vagy a túra vezető. - nevettem rá. - De csak jó helyre vigyél.
- Hát az itt van bőven. Úgyhogy remélem ráérsz.
- Persze.
Csak ne ezt a cipőt vettem volna fel. Tettem hozzá gondolatban. Hogy fogom ezt kibírni? Azt hiszem a végén mezítláb fogok az utcán sétálgatni.
Kár, hogy nem láttam ma Jacket. Viszont holnap ha Emilivel jövök ide, biztos láthatom.
|
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Home
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés