|
02. Szerelem első látásra
Másnap reggel mikor felkeltem, nagyon jó kedvem volt. Jó puha volt az ágyam, ki se akartam belőle szállni. Ránéztem az órára. Még csak 7 óra volt. Nagy nehezen felültem és odamentem a bőröndömhöz. Tegnap este már nem volt kedvem kipakolni. Előkerestem azt a szerelésemet, amiben futni szoktam. Bementem a fürdőszobába. Anyu nyilván bejött éjjel és kipakolta a tusfürdőt, habfürdőt, fogkefét és a többi cuccomat. Minden a helyén volt. Elvégeztem a reggeli teendőimet, aztán lementem a konyhába. Anyu a bárpultnál ült. Egyik kezében egy bögre kávé volt, a másikkal pedig a laptopon gépelt.
- Jó reggelt! – mentem oda a hűtőhöz.
- Szia kicsim! Eszel valamit reggelire?
- Csak a szokásosat. – vettem ki egy pohár joghurtot és tejet.
- Ne csináljak neked palacsintát?
- Inkább ne. – ültem le elé. Töltöttem a poharamba tejet és levettem a joghurt tetejét.
- Mész futni?
- Igen.
- Csak ne fáraszd ki magad. Megígértem a főnöknek, hogy tartasz majd egy lovas bemutatót.
- Mit csinálok? – kaptam fel a fejem. Elkerekedett a szemem.
- Ő… Nagy gond lenne? – hagyta abba a billentyű ütögetését.
- Hát… anyu… mégis… - dadogtam. Csendbe maradtam és vettem egy nagy levegőt. – Hogy gondoltad ezt? Majd csak úgy rögtönözök gyorsan egy lovasbemutatót?
- Hát igen. A lovas suliban is csináltál már ilyet.
- De ott ismertem a lovat. Az azért teljesen más.
- Menni fog, ne izgulj! Nagyon ügyes vagy.
- Na jó! Majd kitalálok valamit. – álltam fel. – Köszi a reggelit.
- Nem volt vele sok dolgom. – mosolygott rám.
- Anyu! Annyit mondj meg… - tartottam egy kis hatásszünetet. – Mit gépelsz egyfolytában?
- Kitaláltam egy új légfrissítőt. Kosárlabda alakú lenne és az iskolákba minden diák kapna egyet, hogy friss illata legyen a tornacuccuknak.
- Nagyon izgi. – fintorogtam egyet. – Na, oké. Akkor megyek. Majd jövök. Szia!
- Ne fáradj el nagyon! – kiáltott utánam.
- Engem nehéz kifárasztani!
Miközben futottam találkoztam pár szomszéddal. Mindenki rám köszönt. Ez a környék olyan volt mint otthon, csak sokkal szebb házak voltak. Eléggé belemerültem a zenébe, ami az iPodomban szólt. Adtam rá még egy kis hangerőt. Mikor már jó ideje futottam, valaki mintha a nevemet kiáltotta volna. Hátranéztem, de nem álltam meg. Nem láttam senkit ezért visszafordultam, de aztán hirtelen elterültem a földön. Kihúztam a fülemből a fülhallgatót. Mindkét könyököm nagyon égett. Lassan felültem, aztán mikor kiegyenesedtem, megláttam egy srácot. A fejét fogva ült fel. A szívem gyorsan dobogott. Mikor rám nézett úgy éreztem, megáll a világ. Gyönyörű égszínkék szemei voltak és nyakig érő szőke haja. Nem volt túl izmos de nem is volt girnyó. Pont jól nézett ki.
- Nem tudsz vigyázni? – kérdezte mérgesen aztán felugrott és tovább futott. Tátott szájjal utána néztem. Rögtön kiábrándultam belőle. Ő jött nekem és még neki áll feljebb. De annyira helyes. Nagyon magas volt legalább 185cm. De hát azért…
Megráztam a fejem és visszatértem a valóságba. A könyököm még
mindig égett. Megnéztem és láttam, hogy elég csúnyán lehorzsoltam.
Felálltam és már csak lassú kocogásban elindultam visszafele. Mikor már majdnem otthon voltam a közelből halk nyüszítést hallottam. Elindultam a hang irányába. Mikor odaértem a bokorhoz benéztem mögé és ott feküdt egy aranyos fehér kiskutya. A fajtáját nem tudtam, de nagyon aranyos volt. Leguggoltam hozzá és megsimogattam a fejét. Félve nézett rám.
- Eltévedtél kutyuska? – kérdeztem. Felálltam és őt is felvettem magammal. Kicsit kezdett megnyugodni. Beleszagolt a fülembe aztánráhajtotta a fejét a vállamra. Volt rajta nyakörv és biléta. Megnéztem és egy név és telefonszám volt belevésve. Biztos Lizának hívták a kutyust. Mobil sajnos nem volt nálam, viszont nem akartam itt hagyni egyedül a kutyát. Ketten mentünk tovább haza. Bementünk a konyhába, de anya helyén már csak egy cetli volt. Letettem a földre Lizát és elolvastam a cetlit.
„Bocsi kicsim, de be kellett mennem a munkahelyemre elintézni egy ügyet. Sietek vissza. Puszi
Anya”
- Na szuper! – gondoltam mérgesen és ránéztem Lizára. Gondosan mindent körbeszaglászott.
- Aranyos kis kutyus vagy te. – mondtam neki mosolyogva. Rám nézett és odafutott hozzám. Újra felvettem és felmentünk a szobámba. Elolvastam a számot és közben tárcsáztam. Elég soká vették fel. Egy flegma női hang szólt bele.
- Igen? Ki az?
- Jó reggelt. Elnézést, hogy ilyen korán zavarom de megtaláltam a
kutyáját.
- Kutyámat? - kérdezte elgondolkodva.
- Liza. Ez van a bilétán és…
- Ó igen! Rendben. Elküldöm érte a fiamat. Hol tudnának találkozni?
- Hát, nem igazán vagyok ismert erre mert még csak…
- Akkor a belvárosban a London Eye-nál megfelel?
- Az…
- Rendben köszönöm! Akkor 1 óra múlva ott. Viszont hallásra.
Hát ez… Legszívesebben oda se mennék, de nem akarom anyutkellemetlen helyzetbe hozni. Azt se tudom merre van a London Eye. Ha egy óra múlva találkozunk ott, akkor el kell kezdenem öltözködni mert eltart egy darabig, mire odatalálok. Előkerestem egy farmergatyát és Adidas pólót. Fogtam Lizát és elindultunk. Én is írtam egy cetlit anyunak, hogy amint tudok, jövök vissza. Lassan beértem a belvárosba. Rengeteg ember volt. Alig bírtam haladni. A rockerektől kezdve az öreg nénikig minden volt. Pár pasit is láttam akik futottak. Legalább nem én vagyok az egyetlen. Jött szembe velem egy öltönyös fickó. Meg akartam kérdezni merre kell mennem.
- Elnézést Uram… - kezdtem, de észre se vett. Elment mellettem. Kerek szemekkel néztem utána. Több mindenkit is megkérdeztem akik szembe jöttek velem, de senki nem figyelt rám. Végül egy öreg néni elkapta a kezem.
- Ne is foglalkozz ezekkel az emberekkel kincsem. Majd én segítek neked. Eltévedtél? Milyen aranyos kutyusod van.
- Köszönöm szépen. A London Eye-ra szeretnék eljutni.
- Ó! Elég messze van innen. Nem hiszem, hogy el tudnál oda gyalogolni.
Inkább fogj egy taxit.
- Köszönöm. – mentem tovább. Kicsivel később megálltam és kiléptem az út szélére. Sok taxi jött egymás után. Nem volt nálam pénz, de valahogy muszáj volt elvinnem Lizát. Biztos kifizeti majd nekem a gazdája a taxit. Mindig mikor jött taxi, kiraktam a kezem, de senki nem állt meg. Csak elhajtottak mellettem. Már vagy 10 perce ott álltam, mikor odalépett mellém egy srác. Épp jött egy taxi és rögtön leintette. Megállt mellettünk és kinyitotta az ajtót.
- A tiéd lehet. – nézett rám mosolyogva.
- Tényleg? - néztem rá meglepődve. Végre egy kellemes élmény a belvárosban.
- Persze. Gondolom új vagy itt. Még meg kell tanulnod taxit fogni. Szép napot. – mondta és tovább sétált. Mosolyogva utána kiabáltam.
- Köszönöm. - visszafordult és kedvesen intett.
Beültem a kocsiba. Fél órával később értünk oda a London Eye-ra. Megmondtam a sofőrnek, hogy várjon meg. Haza is taxival megyek. Remélem otthon lesz már anya és ki tudom fizetni.
Körbenéztem. Megláttam ugyanazt a fiút aki reggel nekem jött. Felém tartott. Ideges lettem. Lehet, hogy megismert és veszekedni kezd velem amiért nekimentem? Vagy nekem akar esni? Hát nem ez történt.
- Szia. - köszönt mosolyogva.
- Hello.
- Ő a húgom kutyája. – mutatott Lizára.
- Ó! Veled kellett találkoznom?
- Igen. Anyámmal beszéltél.
- Oké. Akkor tessék. – adtam oda neki a kutyust.
- Hé! Nem te jöttél belém reggel?
- Igazából te jöttél énbelém.
- Azt kétlem. Egy bocsánat elég lenne.
- Nekem meg egy köszönöm.
- Mit kéne megköszönnöm?
- Talán azt, hogy elhoztam ide taxival a kutyádat és arra költöm az én pénzem, hogy te megkapd a kutyát. – kezdtem nagyon mérges lenni. Ilyen bunkó sráccal még nem találkoztam. De hát itt mindenki más mint otthon. Sarkon fordultam és visszaindultam a taxihoz.
- Hazavigyelek? – szólt utánam.
- Ne fáradj! – ültem be a kocsiba.
Mikor hazaértünk, ott állt a ház előtt egy új csillogó Audi.
- Pillanat hozok ki pénzt. – mondtam a sofőrnek és bementem.
- Anya! – kiáltottam mikor bementem.
- Szia! Megjöttél? – jött le a lépcsőn.
- Kié az a kocsi? – mutattam hátra.
- A cégé. Céges kocsi. Mindenkinek ilyen van.
- Ez szuper. Figyelj, van egy kis gond. Taxiznom kellett és ki kéne fizetni a sofőrt.
- Hol voltál? – ment ki. Mikor visszajött kicsit mérgesnek tűnt. – Hol voltál? - kérdezte újra idegesen.
- A London Eye-ra mentem. Baj?
- Na jó! Nem baj. Megértem, hogy most költöztünk ide és körül akarsz nézni, de ne igen taxizzál mert nem valami olcsó.
- Rendben. Ne haragudj.
- Semmi baj. Na de egy óra múlva indulunk a partira. Kezdj el készülődni.
- Oké de, hogy öltözzek? Hogy kell ilyen helyre menni?
- Úgy öltözz, ahogy kényelmes.
Hát eléggé kilógtam a tömegből. Senki nem kényelmesen öltözött. Rajtam kívül… Mindenki kosztümben és zakóban volt. Én meg egy farmerban és pulcsiban. Azt hittem elsüllyedek. Mindenki jól megnézett minket. Szegény anyut sajnáltam, hogy így kell bemutatnia a főnökének. Mit keresek én itt?
Ez a hely végül is egy étterem volt, de kinn az udvaron láttam egy hatalmas istállót és egy pályát akadályokkal. A pálya előtt jó sok szék is ki volt rakva. Biztos itt lesz a bemutató.
- Szia Tom! – köszönt anyu egy vele egykorú férfinak. Ő is zakóban volt és a kezében egy pohár pezsgőt tartott.
- Jó napot hölgyeim! Bell most is ugyan olyan csinos vagy mint mindig.
Bell? Ehhez hozzá kell még szoknom. Mindenki Bellának hívja anyut. De Bell?
- Köszönöm! Ő itt a lányom Nicky.
- Szia Nicky. Szép neved van. – nyújtotta a kezét.
- Köszönöm. - fogtam vele kezet.
- Anyukád nagyon ügyes. Imádom az új légfrissítős ötletét. Lehetséges, hogy hamarosan a te iskolatáskádban is ilyen lesz.
- Mindig is tudtam, hogy anya ért az ilyenekhez.
- Jaj Nicky! – nézett rám anya nevetve.
- Figyelj Nicky! Menj át az étterem másik végébe, ott vannak a nagyjából veled egykorúak. A fiammal is találkozhatsz.
- Rendben köszönöm.
Nem sok kedvem volt társalogni sok sznob tizenévessel, de ha a Nagy Főnök ezt parancsolja. Különben ez a Tom szimpatikusnak tűnik, de ez szerintem csak a reklám miatt van. Majd meglátom mit mesél róla anya. Tényleg láttam pár velem egykorút, de így első ránézésre nem igazán hasonlítottak rám. Kicsit se.
- Szia! – ugrott elém fülig érő szájjal Nina.
- Szia Nina. - mondtam megkönnyebbülve. Végre egy ismerős arc.
- Te mit keresel itt? És mi ez a borzasztó szerelés rajtad? – nézett végig rajtam.
- Anyukám főnökének a partija ez. Nekem is jönnöm kellett. A ruhám pedig… Kényelmes.
- Jaj te szegény. Nálam van váltóruha. Muszáj velem jönnöd a mosdóba. Kölcsönkapod. Nem mutatkozhatsz így itt. – fogta meg a kezem és húzott maga után. – Mindig az első megjelenés a legfontosabb. Mit fognak rólad gondolni a leendő bnőid ha így öltözködsz? Hát semmi jót.
- Miért van nálad váltóruha? – kérdeztem mikor beértünk a mosdóba. Volt még ott három másik lány, akik ezen a kérdésen elkezdtek nevetni.
- Új vagy itt, kicsi lány? – kérdezte az egyik.
- Igen. Nicky vagyok.
- Honnan jöttél a sportboltból? - szólalt meg a másik undok vigyorral.
- Figyelj Mia! Jobb lenne, ha befognád azt a nagy szádat, mert különben szólok Emilinek, hogy milyenek vagytok az új lányhoz.
Nem szólt egyikük se semmit, csak egymás után kimentek.
- Ne is foglalkozz velük! – nyúlt bele a táskájába és kivett egy térdig érő, pánt nélküli egybe ruhát. A mellrészén fűzős volt és világoskék a többi része pedig fekete. Az egész selyem volt. – Ha meglátnak ebbe a ruhába, eláll a lélegzetük.
- Miért segítesz nekem?
- Mert én is ilyen voltam, mint te, mikor ideköltöztünk.
- Sportoltál?
- Na jó! Azért nem voltam teljesen olyan, mint te. De tudom milyen az mikor új suliba kerülsz és kicikiznek. Engem tudod miért cikiztek? Azóta is annyira szégyellem ezt.
- Valami… bőrhibád volt? Vagy mi?
- Úristen, dehogy! Szőkére festettem a hajam. Ez volt eddigi életem legnagyobb tévedése. Ezért cikiztek.
- Ennyi? Szőkére festetted a hajad?
- Ez hatalmas hiba. Ha valami nem áll jól, akkor nem kell erőltetni. - mondta komoly arccal. Pedig először azt hittem, csak viccel, de nem.
- Hogy fogom ezt túlélni?
- Ne izgulj, hamar be fogsz illeszkedni, ha veszel pár normális cuccot, szerzel egy pasit és megtanulod használni a szempillaspirált és a szemceruzát.
- De én nem akarok megváltozni.
- Közbe kezdj el öltözni. – adta oda a ruhát. Bementem egy fülkébe és elkezdtem öltözni.
- Volt már rád kenve egyáltalán smink?
- Hát... a 13. szülinapomon egyszer kifestett anyukám. De nem nagyon tetszett ez a stílus, ezért inkább lemostam.
- Van nálam alapozó, pirosító, púder…
- Hé! Nem kell smink. Rendben?
- Na jó! Pedig nagyon jól állna.
- Ebbe a ruhába szabad levegőt venni?
- Nem igazán. - nevetett fel.
- Akkor pont jó. – mentem ki a fülkéből.
- Jól nézel ki. Szép alakod van. Sajnos cipőt nem hoztam. Még jó hogy kék Converset vettél. Megy a ruhádhoz a színe.
- Igen. Pedig nem sejtettem, hogy át kell majd öltöznöm.
- Akkor megkapod ezt a ruhát mára, de holnap kérem vissza. Vagy még ma. Ez a kedvencem és nem volt valami olcsó.
- Oké. És nagyon köszönöm.
- Szívesen. Na de figyelj! Bemutatlak a főnök fiának Jacknek. Ne nyomulj, mert akkor Emili rögtön akcióba lendül!
- Emili nem fog utálni? Merthogy azért mégis ő legnépszerűbb lány.
- Ha utál is, jól tudja színlelni. Nem véletlen, hogy ő a suli LNL-je.
- LNL? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Legnépszerűbb lány. Sokat kell még tanulnod. Amúgy ő a suli büszkesége. Színésznő és énekesnő. Több filmben is lépett már fel. Kisebb szerepeket kapott csak meg, de ez hamarosan változni fog. Adott már ki lemezt is és nagyon jó barátja Ashley Tisdale-nek.
- Hű! - mondtam elképedve. Ashley Tisdale a kedvenc énekesnőim közé tartozott.
- Igen… Na de indulás.
Miközben mentünk, mindenki odaköszönt nekünk. Gondolom főleg Ninának. De legalább engem is észrevettek. Persze mikor arrébb mentünk, hallottam a kuncogást a hátam mögött, de nem akartam foglalkozni velük. Emilivel kell jóban lennem ha be akarok illeszkedni nem velük.
- Szia Jack! – állt meg Nina. Felnéztem és újra ő állt előttem. Ő, aki nekem jött és nem kért bocsánatot és ő, aki elvette a kutyát és nem tudott kinyögni egy köszönömöt. De hihetetlenül jól nézett ki.
- Szia Nina! Ki a barátnőd? – nézett rám gonosz vigyorral.
- Ő Nicky. Új lány. A mi sulinkba fog járni.
- Nicky. Mi már találkoztunk igaz?
- Ó! Te vagy az aki nem tud bocsánatot kérni vagy kimondani egy köszönömöt?
Nina lassan tátott szájjal felém fordult.
- Megismersz? – húzta fel mosolyogva a szemöldökét.
- Nem! Bocsi.
- Csáó! – lépett oda egy lány és átkarolta Jacket. Gyönyörű volt. Hosszú derékig érő fekete haja volt frufruval és világoszöld szeme. Olyan barna volt a bőre, mintha most jött volna haza egy nyaralásból. Egy sárga, pánt nélküli egybe ruha volt rajta fekete övvel és fekete magas sarkúval. Az egyetlen hibája az, hogy elég alacsony volt. 10 centis sarka lehetett annak a cipőnek és így is pár centivel alacsonyabb volt nálam. Kb. cipővel együtt 170 cm volt. De ettől eltekintve, tökéletesen illett Jackhez.
- Szia Emili. – Nina boldogan. – Ő itt Nicky, az új lány.
- Szia. – nézett rám egy félmosollyal. – Ő itt a barátom. – mutatott Jackre és kiemelte a barátom szót. Olyan volt mintha azt mondaná, hogy „Az az én sütim! Nehogy hozzáérj, mert akkor örökre utálni foglak!”
- Örülök, hogy találkoztunk.
- Mi most megyünk iszunk valamit. – kezdte el húzni maga után a fiút, de aztán még visszafordult és lenézett a lábamra. – Menő Converse! Nagyon aranyos a rucidhoz. – mondta gonoszul és tovább ment. Tudom, hogy nem bóknak szánta csak szívatni akar. De nem érdekelt, mert Jack még egyszer hátra nézett és bocsánatkérően rám mosolygott.
- Na ugye milyen aranyos Emili?
- Nagyon kedves… - mondtam de szerintem látszott rajtam, hogy nem gondolom komolyan.
- Jaj, hát itt vagy Nicky. – fogta meg a vállamat anyu. – Mindjárt kezdődik
a bemutatód. Ki kell választanod egy lovat. De mi ez a ruha rajtad?
- Bemutató? – nézett rám ijedten Nina.
- Megyek anya. – indultam el vele. – Nemsokára találkozunk! - mondtam Ninának.
- Bemutató? Az én ruhámban? - kiáltott utánam mint aki mindjárt szívrohamot kap.
|
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Home
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés