|
01. Érkezés
Biztosan nem én vagyok az egyetlen akivel ilyen dolgok történtek. De még csak fel sem merült bennem, hogy velem is megtörténik. A nevem Nicky Rees. 23 éves vagyok. Jelenleg éppen egy hajón ülök férjemmel és még sok más utassal. Na de kezdjük a legelején...
16 éves voltam mikor a történetem kezdődött. Új város, új lakás, új iskola, új barátok és új élet!
Szerdai nap volt. Anyám boldogan jött haza egy állásinterjúból. Rögtön tudtam mi fog következni.
- Nicky! Nem fogod elhinni! - jött be a szobámba miközben látszott rajta, hogy majd kicsattan.
- Na mi a helyzet? - kérdeztem unottan. Éppen a leckémet csináltam.
- Megkaptam az állást! - kiáltott boldogan és kitárta a karjait. Felálltam és megöleltem.
- Jaj anya! Ez csodálatos! - próbáltam vele örülni, de nem igazán sikerült mert tudtam, hogy ha megkapja azt az állást, akkor el kell költöznünk Londonba és mindent itt kell hagynunk. Nem tudtam átverni. Rögtön rájött, hogy nem igazán örülök a nagy hírnek.
- Jaj kicsim! - fogta két keze közé az arcomat. - Tudom, hogy nem akarsz elköltözni. De hidd el, sokkal jobb lesz mindkettőnknek. Új életet kezdhetsz és szerezhetsz új barátokat.
- Igen, de a régieket elveszítem.
- Nem! Attól, hogy távol leszel tőlük még a barátaid maradnak.
- De hát nem is tudok majd találkozni velük.
- Nyári szünetben eljöhetsz hozzájuk és ők is meglátogathatnak majd.
Nem igazán tudott megnyugtatni. Mikor végre sikerült leráznom, felhívtam Serenát a legjobb barátnőmet, hogy beszámoljak neki a fejleményekről. Ő sem volt odáig, hogy elmegyek.
- Nem hiszem el! Nem mehetsz el! Mi lesz a szombati pizsipartikkal? Képes vagy itt hagyni? Nem értelek! - mondta a telefonba ingerülten.
- Hidd el! Nem direkt megyek el. Bármit megtennék, hogy maradhassak.
- Akkor közöld anyáddal, hogy nem mégy sehová.
- Nem tehetem. - dőltem hátra az ágyamban és felnéztem a falon lévő Zac Efron poszterre. - Anyám annyira odavan ezért az állásért. Teljesen lázba van már. Alig várja, hogy menjünk. Teljesen kiborulna, ha közölném vele, hogy nem megyek. Ő se lenne hajlandó elmenni. - sóhajtott egyet. Kis szünetet tartott és megszólalt.
- Nélküled minden szívás lesz.
- Jaj! Olyan ari vagy! De sajnos, akkor is muszáj mennem. Ígérd meg, hogy minden nap felhívsz.
- Baráti becsszó!
- Köszi! Te vagy a legjobb barátnőm!
- Te is nekem!
Jézusom! Péntek van és ma költözünk Londonba! Az egész hetet Selenával töltöttem. Mindent meg kellett beszélnünk mielőtt elmegyek. Duzzogva ültem be reggel a kocsiba és elindultunk a reptérre. Anyuval egész úton nem szóltunk egymáshoz. Nagyon izgatott volt. Én már kevésbé. Az utat zenehallgatással és olvasással töltöttem. Néha lejátszottam magam előtt, hogy fog telni az első napom a suliban. Mikor belépek az új osztályomba, mindenki végig fog mérni és az lesz minden vágyam, hogy nyíljon meg alattam a föld és süllyedjek el. Nem fog senki hozzám szólni. Az órák közötti szüneteket azzal fogom tölteni, hogy az új tankönyveimet lapozgatom és ezért az elfoglaltságért mindenki lúzernek fog gondolni. Az ebédlőben nem fogom tudni melyik asztalhoz üljek le és amilyen az én mázlim tuti, hogy a stréberek asztalánál fogok kikötni, mert ők lesznek az egyetlenek, akik megengedik, hogy leüljek közéjük. Alig várom már! Minden vágyam, hogy mindenki hülyét csináljon belőlem. Miért nem maradhatok itt? Miért nem tud nélkülem elmenni anyu? Gyakran meglátogatnám. Hihetetlen! Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz elhagyni a jól megszokott környéket. London hatalmas város. Nem hiszem, hogy hozzám hasonló lányokból és fiukból olyan nagyon sok lesz. Az én hobbim a sportolás és nem a modellkedés, bulizás és drogozás...
Nem akarok senkit előre elítélni, de így képzelem el a korombeli embereket Londonban. Biztos vagyok benne, hogy nehéz lesz a beilleszkedés. De muszáj lesz megpróbálnom. Nem akarom megbántani anyut. Csak sikerül szereznem barátokat. Ha meg nem, akkor valamit majd kitalálok.
Egy óra alatt kiértünk a reptérre. Pontosan 9-kor felszálltunk. Az út csak két órás volt, de nekem úgy tűnt soha nem akar véget érni.
- Nagyon haragszol? - kérdezte anyu mikor észrevette, hogy felhagytam minden tevékenységemmel és az ablakon kezdtem kifele bámulni.
- Nem! Dehogy! Miért haragudnék? - néztem rá meglepetten bár pontosan tudtam miről beszél.
- Mert ott kellett hagynod a barátaidat és minden mást.
- Megígérted, hogy szünetekbe meglátogathatom őket.
- Hát persze! De azt hittem, hogy nem akarsz majd eljönni velem és maradni akarsz. Nagyon örültem, hogy nem ellenkeztél.
- Tudom, hogy nagyon örülsz ennek az állásnak anya de... Minden annyira hiányozni fog.
- De ha Londonban leszünk teljesen új barátaid lehetnek.
- Ott minden annyira más. Minden nap buli van. Tudod, hogy nem vagyok olyan. Én sportolni szeretek. Nem pedig inni és cigizni.
- Nem mindenki olyan. Biztos vagyok benne, hogy találsz olyan barátokat akik teljesen ugyan azt gondolják mint te.
- Nem hiszem, hogy olyan nagyon sokan lesznek.
- Majd meglátod! Annyira megszereted az ottani életet, hogy nem is akarsz majd visszajönni.
Sóhajtottam egyet és visszafordultam az ablakhoz. Lehet, hogy anyának tényleg igaza van. Azt hiszem elhatározom, akár hogy is, valahogy megszeretem majd Londont. Új életet fogok kezdeni és mindenki szeretni fog. Nem úgy mint eddig.
Mikor leszállt a gép feszült lettem. Ahogy a csomagjainkat vártuk körbenéztem a reptéren. Már az is teljesen más volt, mint otthon. Mindenhol márkás ruhaboltok. Mit keresek én itt? Mikor megkaptuk a csomagokat, fogtunk egy taxit és elindultunk az új lakásunkhoz. Hihetetlen mennyi ember mászkált az utakon. Legtöbbjük zakót viselt és egyik kezükben aktatáska, másikban pedig telefon volt. Láttam velem egykorúakat, de ők inkább úgy néztek ki, mint a modellek nem pedig sportolók. Nehéz lesz végrehajtani a tervemet, azt előre láttam. Elértünk egy nyugodtabb helyre, ahol nem volt annyi ember és autó. Családi házak voltak arrafelé, de nagyon szépek és jó nagyok. Minden ház előtt frissen nyírt zöld fű volt sok virággal. Sok kisgyereket láttam szaladgálni. Ez a hely magával ragadott. Jobban mint a belváros. Minden olyan szép volt. Friss levegő, magas fák... Hirtelen megálltunk. Egy magas, fehér, kétszintes házat láttam magam előtt. Akaratlanul eltátottam a számat. Itt fogunk lakni? Ez hihetetlen! Előző lakásunk csak egy szintes volt. Alig volt benne szoba. Ebben a házban háromszor elférne a régi. Kiszálltunk a taxiból és a sofőr kivette nekünk a bőröndöket. Mikor elhajtott a kocsi anyu elkezdte keresgélni a kulcsot.
- Anyu! Mi lesz a bútorainkkal? Hozza valaki? - kérdeztem miközben még jobban szemügyre vettem a házat és az ugyancsak frissen nyírt füvet.
- Jaj kicsim! - indult el az ajtó fele. - A házat már rég eladtam az összes bútorral együtt. Teljesen be van már rendezve az új lakás.
Ez eléggé szíven ütött. Anyám az én belegyezésen nélkül adta el az összes bútoromat? Nem bírtam elhinni! A jó öreg íróasztal amit még nagyapám csinált, annyira hozzám nőtt. És most valaki más ül előtte.
- Anyu! Te eladtad az asztalomat? - néztem rá mérgesen. Hirtelen annyira nem is tetszett az új ház.
- Ha meglátod az újat nem fogsz tudni neki ellenállni. - nézett rám és kitárta előttem az ajtót. Beléptem és megláttam a nappalit. Azt hittem elájulok. Nagyon extra volt minden. Fehér műbőr fotel és kanapé, falba beépített tévé, hatalmas étkezőasztal, rengeteg virág és egy csomó csecsebecse. Fehér fal volt és szürkés-fehér járólap. Ennél jobb összeállítás nem is lehetne. Tovább mentem a konyhába. Citromsárga fiókok és szekrények voltak. A hűtő és minden más apróság kávéfőző, turmix és hasonlók fekete volt. A lenti fürdőszobában kék csempe volt, zuhanyzó, WC és minden más.
A második emeletre spirállépcső vezetett. Láttam egy ajtót aminek a bal felső és jobb alsó sarkában egy kosárlabda képe volt kiragasztva. Rögtön tudtam, hogy az az én új szobám. Még mindig mérges voltam az asztal miatt de annyira izgatott voltam, hogy szinte beestem az ajtón és körbenéztem. Hatalmas volt. Világoszöld színű fal és parketta volt benn. Minden nagyon más volt. Kétszer akkora szekrényem volt mint a régi, két személyes ágy, LCD tv, könyvespolc és ami a legjobban érdekelt az asztal. És anyának igaza volt. Jóval nagyobb volt, mint a másik. Volt rajta egy számítógép és hifitorony. A szobámon belül megláttam még egy ajtót. Kinyitottam és egy fürdőszobát láttam. Ezt már tényleg nem bírtam elhinni. Most komolyan saját fürdőszobám lesz? Elállt a lélegzetem. Újra rohantam le.
- Ez hihetetlen anya! Mintha egy hotelben lennék. Tényleg lesz saját fürdőszobám? - ültem le a fehér fotelbe.
- Igen. Ha nekem is van akkor neked is kellett. - nézett rám boldogan.
- Jobb mint egy luxusvilla!
- Azért ez kicsit túlzás.
- De mégis, hogy bírtuk ezt kifizetni?
- Igazából még csak béreljük a házat. De ez csak a jelenlegi állapot. Ha beindul az új munka, véglegesen megveszem.
- Ez eszméletlen!
- A kertben voltál már?
- Még nem. - álltam fel
- Akkor gyorsan nézd meg! - indult fel a lépcsőn én meg rohantam ki. Megláttam egy hatalmas medencét csúszdával és ugródeszkával. Nagyon szuper volt minden. Jobb nem is lehetett volna. Hallottam, hogy anya kijött utánam.
- Na mit szólsz? - kérdezte, mikor odaért mellém.
- Nem tudok mit mondani. Csúcs szuper!
- Figyelj! - nyúlt bele a zsebébe anyu. Elővett egy kulcsot és odanyújtotta nekem. - Most el kell mennem dolgozni.
- Tessék? - néztem rá meglepődve – Még ide se értünk és te már el is mész?
- Sajnálom. Van nálad pénz. Sétálj egyet a belvárosban és vegyél valamit magadnak. Ismerkedj kicsit.
- Pff... Köszi. - forgattam a szemem és elvettem a kulcsot.
- Sietek haza. - mondta és egy puszit adott a homlokomra. Már itt se volt. Hétvége van és anyu dolgozik? Remélem ez nem fog így maradni. Elég sok megtakarított pénzem van. Tényleg az lesz a legjobb, ha bemegyek a városba és veszek magamnak egy új sportcipőt. A sport hallatára fellelkesedtem és már indultam is. A táskámból kikerestem a pénzem és nekivágtam a nagy útnak. Akik szembe jöttek velem, mind rám köszöntek.
- Hé, te! - hallottam mögülem valakinek a kiáltását. Megfordultam. Egy lány futott felém magassarkúban. Rövid sötétbarna haja volt és zöld szeme. Fehér miniszoknyában és kék topban volt. Megálltam és megvártam, hogy utolérjen.
- Szia! - köszönt lihegve mikor odaért. – A nevem Nina. A szomszédban lakok.
- Az én nevem Nicky.
- Kivel költöztél ide? - kérdezte barátságosan
- Anyuval.
- És apukád?
- Mikor kicsi voltam meghalt. Soha nem ismertem.
- Sajnálom.
- Semmi baj.
- Akarod, hogy körbevezesselek a városban?
- Persze!
- Biztos te leszel az új osztálytársunk. Mondta az ofőnk, hogy jön egy új lány.
- Hát valószínű.
- És miért költöztetek ide?
- Anyám új állást kapott.
- Biztos nehéz lehet most neked. Nem ismersz még senkit meg ilyenek.
- Hát igen.
- Könnyen be fogsz illeszkedni. Csak egy kis stílusváltásra lesz szükség. - nézett végig rajtam – Szeretsz sportolni?
- Igen. Focizok, röpizek, kosarazok és néha lovagolok.
- Hű! Hát... felkészítelek rá, hogy először nem igazán fognak kedvelni. Nem tudom tudod-e, de egy lánysuliba fogsz járni. És nem igazán vannak hozzád hasonlóak. Viszont, azt nem árt tudni, hogy mi a suliban mind összetartunk. Nagyon ritkán veszünk össze egymással és ha igen, akkor általában pasi miatt.
- Pasi? Nekem ilyennel nem lesz gondom azt hiszem. - mondtam nevetve.
- Azért ebbe ne legyél olyan biztos. Ha meglátod a pasikat a másik utcában lévő suliban, más lesz a véleményed.
- Az fiúsuli?
- Aha. De mivel elég közel van egymáshoz a kettő soha nem mehetünk ki szünetekbe csak az udvarra. A tanárok nem akarják, hogy a fiúkkal „enyelegjünk”. - rajzolt kis idézőjeleket a kezével - Ez annyira gáz! El kell bújnunk az udvaron, hogy el tudjunk szívni egy cigit.
- Te cigizel? - néztem rá elkerekedett szemekkel.
- Igen. Miért te nem?
- Hát... aki sportol annak nem igazán szabad.
- Értem. Hát ez szívás.
- De annyira nem is vágyom rá.
- A leghelyesebb pasi az egész suliban Jack. A legszebb és legnépszerűbb lány a mi sulinkban pedig Emili. Ők együtt járnak. Ha jót akarsz, ne is menj Jack közelébe, mert Emili megbolondul és neked annyi. Nem árt jóba lenni vele, mert akkor nem kell félned, hogy bárki kiközösít. Én vagyok a legjobb barátnője, ezért elég népszerű vagyok.
- Akkor... Nem akarlak megbántani de, hogy hogy ilyen kedves vagy velem? Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen népszerű lány lesz az első akivel megismerkedek.
- Barátkozó típus vagyok. Én fogadok mindenkit ha jön.
- Ez szuper!
- És várod már az első napot?
- Kicsit izgulok.
- Az elhiszem. De télleg nem kell. Esetleg ha akarod megmutatom a város legjobb üzletét és vehetsz valami új ruhákat hétfőre, hogy annyira ne lógj ki a sorból.
- Inkább elmegyek először így. Aztán majd meglátom mit szólnak hozzám.
- Ahogy gondolod.
Nina nagyon rendes volt. Az össze menő helyet megmutatta, ahová ők szoktak jár. Be nem mentünk, mert azt mondta, extra szexisen kell ahhoz öltözni. Sportboltba nem tudtam elmenni, de azokra a helyekre ahová ő jár, ott voltam. Ahogy végignéztem az árakat, azt hittem elsírom magam. Nem tudom mit kéne azért tennem, hogy egy valamit megkaphassak onnan. Minden nagyon drága volt. Vett magának egy olyan cipőt ami annyiba került amennyit még anyámnál sem láttam. De ez még semmi! Bankkártyával fizetett! Anyu a kezembe se mert volna adni kártyát. És neki sajátja van. De itt ilyen az élet. Mikor hazaértem anyu már otthon volt és a laptopján gépelt valamit. Mikor észrevett rám nézett.
- Szia kicsim! Hamar megjöttél.
- Anya! Este 7 óra van.
- Az igaz, de szombat. Nem akarsz kicsit kimozdulni valahova?
- Nem igazán. Inkább kicsit nézem majd a tv-t.
- Megismerkedtél valakivel?
- Igen! A szomszédunkban lakik. Az osztálytársa leszek. A neve Nina.
- Na! Az jó. Örülök.
- És a munka? - ültem le a fotelbe.
- Szuper! Mindenki nagyon kedves volt.
- Örülök!
- Ha már így szóba hoztad a munkát. - állt fel és odaült mellém.
- Baj van? - kérdeztem ijedten.
- Jaj nem dehogy! Csak a főnököm holnapra szervezett egy zárt körű partit. Az alkalmazottaknak. Jó benyomást kell keltenem ezért muszáj elmennem. Azt is mondta, hogy örülne ha elvinnélek, hogy veled is találkozhasson. Kíváncsi rád.
- Oké persze. Szívesen megyek.
- Jaj nagyon köszönöm! - ölelt meg boldogan.
- Nincs mit!
- Lehet, hogy még élvezni is fogod. Egy lóversenyen lesz. Ha pedig vége jöhet a parti.
- Szuper! Tök jó lesz. - mondtam lelkesen.
- A főnökömnek is van egy fia. Veled egykorú. Szerintem jó barátok lehetnétek és lehet, hogy még több is lesz. - kacsintott rám.
- Jaj anya! - nevettem el magam. Még beszélgettem anyuval. Elmeséltem neki milyen volt a napom és miket csináltunk Ninával. Megvacsoráztunk és olyan 11 körül elmentünk aludni. Alig bírtam magammal, hogy végre megint valamilyen sport közelében lehetek.
|
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Home
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés