|
08. A vacsora
Reggel a telefonom csörgése ébresztett. Kábultan nyitottam ki a szemem. Ránéztem a polcomon lévő órára és majdnem rosszul lettem. Még csak fél 9 volt. Ki az, aki a tegnap este után ilyenkor felkelt? Felkaptam a telefonom és elolvastam a kijelzőn a nevet. Nina volt az. Megtöröltem a szemem és megnyomtam a fogadás gombot.
- Nina! - szóltam bele fáradtan.
- Jaj! Már kezdtem feladni! Azt hittem sose veszed fel. - mondta vidáman.
- Fél 9 van.
- Tudom. Aludtál még?
- Hát igen. Hogy bírsz te ilyenkor fenn lenni egy ilyen buli után?
- Lehet, hogy egyszerűen csak hozzászoktam. Egyébként azért hívlak, hogy mit tervezel mára? Elmegyünk valahova?
Beletúrtam a hajamba és nagy nehezen felültem. A nap sütött be az ablakomon.
- Miért nem Emilit kérdezed?
Egy percig tétovázott aztán újra megszólalt.
- Nem muszáj mindig vele lennem.
- Én úgy tudtam igen.
- Na jó! Igazából tegnap Emili nevetségesen viselkedett és nincs sok kedvem most hozzá.
- Most nem azért, de szerintem mindig nevetségesen viselkedik.
- Na hagyjuk! Megyünk vagy nem?
- Nem tudom. Igazából át akartam hívni Ashleyt ebédre mert anyám nem hiszi el, hogy tegnap vele voltam.
- És azt hiszed rá fog érni ilyenekre? - nevetett fel.
- Egy próbát megér. Aztán kiderül.
- Hát oké. Én szorítok neked.
- Köszi. Egyébként... mit mondott rólam Emili miután kiszálltam a kocsiból?
- Miből gondolod, hogy mondott valamit?
- Nina, ne hülyíts! - mondtam és kikeltem az ágyból. Odaléptem a szekrényemhez és kerestem valami ruhát.
- Oké! Igazából mérges rád amiért jobb akarsz lenni nála. Össze is veszett Ashleyvel, mert ő meg a te pártodat fogta.
- Szerinted tényleg veszélyt jelentek Emili népszerűségére? - kérdeztem elgondolkodva.
- Nem tudom! Különben is, hogy kérdezhetsz ilyet? Én vagyok a legjobb bnője. - mondta felháborodva. Először ijedten megtorpantam, aztán három másodperc hezitálás után önelégülten elmosolyodtam.
- Na figyelj! Jobban teszed, ha nem beszélsz így velem, mert Emili már nem sokáig lesz LNL.
Hosszú csend következett. Valószínűleg Nina nem ezt a reakciót várta. Most biztos tátott szájjal bámul maga elé. Vártam még egy kicsit, aztán mikor megbizonyosodtam róla, hogy semmi választ nem kapok, megrántottam a vállam és letettem.
Egy sárga, pánt nélküli maxi ruhát választottam. Bementem vele a fürdőmbe és elvégeztem a reggeli teendőimet. Mikor végeztem visszamentem a szobámba és leültem a sminkasztalomhoz. Újra felkaptam a telefonom és hívtam Ashleyt. Nem kellett sokat várnom, hogy felvegye.
- Szia Nicky! Mizujs?
- Szia! Van valami programod mára?
- Nemsokára megyek a stúdióba. Felveszünk pár új számot.
- És mikor mész?
- Egy óra múlva szerintem. Miért?
- Már mindegy. Csak anyu nem hiszi el, hogy veletek buliztam. Mondtam, hogy akkor ma elhívlak ebédre és azt mondta, hogy ha tényleg eljössz elmehetek Jackel a randira, de ha nem akkor olyan leszek mint régen. Ami azt jelenti, hogy full gázos cuccokat kell majd hordanom.
- Hűha! Okés. Megpróbálom elintézni, hogy mehessek később, de semmit nem ígérhetek. Mikorra kéne mennem?
- Fél 1-re.
- Rendben. Majd próbálok intézkedni.
- Nagyon-nagyon köszi. Szuper barátnő vagy.
- Ugyan semmiség! - nevetett fel. - Majd akkor hívlak.
- Alig várom. Még egyszer köszi.
- Nincs mit. Na szia. Puszi.
- Szia. - köszöntem el és megvártam míg letette. Boldogan elkezdtem toporzékolni aztán mikor megnyugodtam gyorsan kifestettem magam. Biztos voltam benne, hogy Ash el tud jönni. Este pedig Jackel fogok randizni.
Pár perccel később már lent voltam és vártam, hogy anyu végre felnézzen a laptopjából.
- Jó a ruhám? - kérdeztem csípőre tett kézzel. Végre felemelte a fejét és feljebb tolta a szemüvegét. Végignézett rajtam aztán elmosolyodott.
- Aranyos. - mondta nevetve. - Milyen kár, hogy utoljára van rajtad.
- Ezt most miért mondod? - húztam össze a szemöldököm és mérgesen néztem rá.
- Ashley jön ebédre? - csukta le a gépet és elkezdte belepakolni a táskájába.
- Úgy néz ki igen. Szóval máskor is láthatod rajtam ezt az aranyos rucit. - mondtam önelégült mosollyal. Nem válaszolt semmit úgyhogy megfordultam és kimentem az előszobába. Felvettem a fekete magassarkúmat és a vállamra akasztottam a táskámat amit tegnap este hagytam ott.
- Hová hová? - jött utánam anya.
- Ninához. Ebédre hazajövök nyugi. - mentem ki.
- Talán előbb meg kéne kérdezni. - kiáltott utánam. Egyet hátraintettem és mentem tovább. Még hallottam ahogy becsukja maga után az ajtót.
Mikor bekopogtam Nináékhoz pár perc várakozás után egy 40-es éveiben járó férfi nyitott ajtót. Biztos voltam benne, hogy ő Nina apja mert nagyon hasonlított rá.
- Jó napot! Ninához jöttem.
- Nem mondta, hogy készül elmenni.
- Nem beszéltük még meg. Ezért is jöttem.
- Értem. Rendben gyere csak be. - állt el az ajtóból és beengedett. A lakás gyönyörű volt. Pont ahogy elképzeltem. - Nina! Itt a barátnőd. - kiáltott a lépcső felé. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Meglepődtem, hogy így felkiáltott Ninának. Azt vártam, hogy előkap egy telefont és felhívja, hogy jöjjön le. Várjunk csak! Ez valószínűleg Emiliéknél szokás csak.
- Téged még nem láttalak. - fordult újra felém. - Honnan ismeritek egymást a lányommal?
- A suliból. Egy osztályba járunk.
- Tényleg? Akkor te vagy az a lány aki most költözött a szomszédba ugye?
- Pontosan. - mosolyodtam el.
- Nicky! - állt meg a lépcső közepén meglepett arccal Nina. Először szinte rá sem ismertem. A haja tiszta kóc, semmi smink nem volt rajta és egyszerű, kék melegítőben volt. Hirtelen úgy éreztem túl vagyok öltözve. Nagyon is. Emili biztos soha nem érzett ilyet. És én jobb akarok nála lenni. Szóval össze kell szednem magam.
- Én vagyok az. Átjöttem megbeszélni mikor megyünk vásárolni.
- Már megint vásárolni készülsz? - nézett rá mérgesen az apja. Éreztem, hogy rosszat mondtam. - Megbeszéltük, hogy hetente csak egyszer mész.
Hetente egyszer? Fú, de engedékeny valaki...
- Tudom apu! Nem veszek semmit. Csak körülnézünk. - húzta meg a vállát félénken.
- Na attól félek én is. - mondta és elvonult a nappaliba. Meglepődve néztem utána. Nina hatalmas sóhajtására figyeltem újra rá. Már egyáltalán nem volt olyan megszeppent az arca. Megint mosolygott. Elindult fel és intett, hogy menjek utána. Rögtön utána mentem fel a lépcsőn. Egy hatalmas lila szobába vezetett. A fal tele volt különböző alakzatokkal. Mindenhol fehér bútorok voltak lila kiegészítőkkel. Nagyon tetszett. Fel se tűnt, hogy amíg én bámészkodtam Nina leült a szoba közepén lévő óriási szőnyegre.
- Na milyen a szobám? Úgy látom tetszik. Saját alkotások. - mondta mosolyogva.
- Ezeket mind te csináltad? - néztem körbe újra és közben leültem vele szembe.
- Igen. Lilára is én festettem le. A többi meg csak úgy jön magától. Amikor bevillan valami új kép rögtön fogom a festéket és felfestem a falra.
- Nagyon ügyes vagy. - bólogattam elismerően.
- Köszi. Eddig szinte mindenki megdicsérte.
- Szinte?
- Emili szerint kislányos. - húzta meg a vállát.
- Csak azért mondja mert féltékeny.
- Nem hiszem. Nem láttad még az ő szobáját.
- Amúgy... Mi volt az a jelenet előbb apukáddal? - váltottam témát.
- Jaj semmi különös. Csak unja már, hogy ilyen boltkóros vagyok. Tudja, hogy amikor én kiteszem a lábam a lakásból vagy részegen, vagy új rucival jövök haza. - mondta nevetve.
- Na és melyik van gyakrabban? - mosolyodtam el.
- Hát... Változó. Attól függ mennyire akaszt ki éppen Emili.
- Ez érthető. Hát akkor. - ugrottam fel és csípőre tettem a kezem. - Menjünk el valahová inni egy jeges kávét.
- Most? - kérdezte unottan. Láttam rajta, hogy nincs sok kedve hozzá, de úgy gondoltam, hogy ha Emili nyomdokaiba akarok lépni nekem kell megmondanom kinek, mikor, mit kell csinálnia.
- Igen! Most! - húztam fel a szemöldökömet önelégült mosollyal.
- Szia Ash! - vettem fel a mobilomat a kávézóban ülve. Fél 12 volt és már épp indulni készültünk haza Ninával.
- Nicky rossz hírem van! - kezdte bocsánatkérős hangon. Itt már sejtettem mit fog mondani ezután. Nem nagyon örültem neki. - Sajnálom, de ma nem fog összejönni az az ebéd.
Szerettem volna lecseszni, hogy nem tudta elintézni a dolgot de inkább hagytam. Ő az akit nem szeretnék irányítani.
- Oké. Semmi baj. Megoldom valahogy. - mondtam egy sóhajtás közben.
- Tényleg nagyon bocsi.
- Jó nyugi. Majd kiengesztelsz valahogy. - Nina érdeklődve figyelt és próbálta elkapni a telefonból kiszűrődő hangfoszlányokat.
- És már tudom is hogy. Van egy új dalom amit duóban kell énekelnem, de nem tudom kivel. Ha van kedved segíthetnél megoldani ezt a problémát. Ha érted mire célzok. - mondta nevetve. Nekem leesett az állam. Ashey most komolyan azt akarja, hogy ÉN énekeljem el vele az új dalát? Pont ÉN? Hát ilyen nincs!
- Oké! - kiáltottam fel boldogan. - Persze! Mindenképpen. Alig várom.
- Szuper! Akkor majd egyeztetjük az időpontot.
- Bármikor állok rendelkezésedre.
- Nagyon jó lesz! Majd akkor este hívj és meséld el a mai napodat.
- Jó rendben. És köszi. Szia.
- Szia!
- Na mi az? - érdeklődött Nina.
- Úgy volt, hogy Ash átjön ebédre mert csak akkor enged el anyu az esti randimra. De sajnos nem ér rá. - mondta erre Nina hangosan elkezdett nevetni. Kicsit összerezzentem. Aztán mérgesen áthajoltam az asztalon és meglöktem a vállát.
- Hagyd abba rögtön!
- De ez most komoly? Azért parázol, hogy nem fog elengedni?
- Mi olyan meglepő ezen?
- Csak az, hogy neked eddig nem jutott eszedbe, hogy ellógj?
- Aztán hogyan? Észrevenné, hogy nem vagyok otthon.
- És? Hagyd otthon a mobilod, hogy ne tudjon zaklatni aztán ha hazaérsz egy kicsit lecsesz. Ennyi.
- Végül is. Egész jó ötlet!
- Ebből látszik, hogy azért van még mit tanulnod. - mondta miközben közelebb hajolt.
- Nem vagyok jártas ilyenekben. Na de mindegy.
- Ashley nem tud jönni! - kiáltottam mikor beléptem a lakásba.
- Nem meglepő. - jött ki elém anyu önelégült mosollyal. - Szóval? Mikor láthatom újra a régi ruháidat?
- Majd ha ezek kimennek a divatból. - mentem el mellette fel a lépcsőn, de ő mérgesen jött utánam.
- Ami azt illeti megállapodtunk. Végre újra önmagad lehetnél.
- Én meg vagyok elégedve így is magammal. - mondtam és bementem a szobámba magam után becsukva az ajtót.
- Nem jössz ebédelni? - kiáltott utánam.
- Nem vagyok éhes.
Szóval most mi legyen? Néztem körbe a szobámba csípőre tett kézzel. Nem sok ötletem volt mára.
A nap hátralevő részében csak feküdtem, olvastam és neteztem. Hat órakor végre elkezdhettem készülődni. Előtte viszont még lementem anyuhoz és beszélgettem vele egy kicsit, hogy ne zavarjon amíg el nem tűnök itthonról. Mikor már épp készültem a piros miniszoknyámban és fekete magassarkúmban kimászni az ablakon, hirtelen megszólalt a mobilom az asztalon, amitől annyira megijedtem, hogy majdnem kiestem. Gyorsan visszamásztam és elolvastam az sms-t amit kaptam. Jack írt, hogy nem tud értem jönni, de ott találkozzunk alatta pedig a cím. Azt hittem felrobbanok. Előkotortam a pénzemet a fiókból és beledobtam az is a táskámba. Valamivel fizetni kell a taxit.
Újra elkezdtem kifelé mászni és mikor a lábam elérte a talajt becsuktam magam után az ablakot és átfutottam Nináékhoz.
- Szia. Hát te? - nyitotta ki az ajtót meglepetten.
- Figyelj! Hívjál nekem egy taxit légy szíves! Aztán amíg ideér itt maradok nálad.
- Jack nem jön érted?
- Írt, hogy inkább ott találkozzunk mert van még egy kis dolga. - mondtam miközben beljebb léptem és besétáltam a nappaliba mintha otthon lennék. Úgy tűnt, hogy Ninán kívül senki nincs otthon. Miután telefonált utánam jött és leült mellém.
- Csak te vagy itthon? - kérdeztem.
- Igen. Anyuék moziba vannak. - húzta meg a vállát. Akkor jutott eszembe, hogy még egyszer se láttam Ninát pasival. Van neki egyáltalán?
- Kérdezhetek valamit Nina? - néztem rá.
- Persze. - mondta idegesen.
- Neked van pasid? Csak mert még nem láttalak senkivel.
- Ömm... Igen van barátom de nem hiszem, hogy sokáig tartana.
- Ismerem?
- Jack osztálytársa. A neve Ralf Almer. Nem hiszem, hogy láttad már. Én is alig látom.
- Mióta vagytok együtt?
- Körülbelül két hete. De úgy érzem, hogy már nem sokáig.
- Miért? Egy tapló?
- Nem! Dehogyis! Nagyon aranyos és jó fej srác csak mióta összejöttünk ahelyett, hogy közelebb kerültünk volna egymáshoz inkább eltávolodtunk. Nem mennek a dolgok. Én nagyon szeretem és örülök, hogy együtt vagyunk de szerintem már fontolgatja a szakítást.
- Jaj, ne butáskodj! Ki lenne akkora idióta, hogy szakít veled? - mondtam miközben átkaroltam és magamhoz húztam.
- Gondolod?
- Aha. De ha te is úgy érzed, hogy nem mennek jól a dolgok akkor lehet, hogy tényleg az lenne a legjobb ha újra csak barátok lennétek.
- Igazából nemsokára átjön. Beszélni akar velem.
- Na látod! Biztos arról akar beszélni, hogy többet kéne együtt lennetek. Ha másért jön akkor egy idióta.
- Ha azért jön, hogy szakítson, akkor se fogok kiborulni. Majd jön másik.
- Na, ez a beszéd. - löktem meg mosolyogva a vállát. A ház előtt hallottuk a taxi dudálását. Felugrottam, elköszöntem Ninától és beugrottam a kocsiba. Megadtam a címet és elindultunk. Alig vártam, hogy lássam Jacket.
Hamarosan odaértünk az étteremhez. Kifizettem a fuvart és bementem. Jack foglalt asztalt a nevére. Mikor a pincér odavezetett megkérdezte mit iszok. Rendeltem magamnak egy pohár vörösbort és vártam... és vártam... és vártam.
- Kicsim! - nyitott be anyu mosolyogva a szobámba. - Fenn vagy? - kérdezte mosolyogva és beljebb lépett, de engem sehol nem talált csak egy villogó telefont és egy cetlit az asztalomon. Mérgesen odaviharzott és elolvasta a cetlit.
„Elmentem a randimra. Majd jövök.”
Ettől aztán csak még idegesebb lett és felkapta a telefonom. Jack írt smst.
„Ne haragudj, de közbe jött valami. Nem tudok ott lenni. Majd megbeszélünk egy másik időpontot.”
Ahogy elolvasta rögtön elszállt a haragja és elmosolyodott.
Fél 9-ig ültem az étterembe aztán feladtam. Még jó, hogy vittem magammal elég pénzt mert nem ez volt a legolcsóbb étterem a városban. Kifizettem azt a pár pohár bort amit rendeltem és elmentem. Kinn zuhogott az eső. Pár percig csak álltam. A hajamból már csavarni lehetett a vizet. Később odasétáltam egy közelben parkoló taxihoz és beszálltam.
Mikor odaértünk a lakásunkhoz nem mentem be. Inkább átsétáltam Ninához. Reméltem, hogy már nem lesz ott nála Ralf. Becsöngettem és vártam pár percet mire Nina nyitott. A szemei eléggé be voltak párásodva a könnyektől. Ahogy megláttam én is éreztem ahogy elkezdett nedvesedni a szemem.
- Mi történt? - kérdezte és ijedten kijjebb lépet hozzám az esőbe.
- Nem jött el. Ralf volt itt?
- Igen. Szakított velem. Azt hittem... - kezdte és vett egy mély levegőt mielőtt folytatta, de a könnyeit már nem tudta visszatartani. - Azt hittem nem fog fájni. De fáj! - mondta és elcsuklott a hangja. Közelebb léptem hozzá és szorosan megöleltük egymást. Ott álltunk a zuhogó esőben és sírtunk.
|
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Home
Súgó