|
03. Jacob és Natasha
Végül is egész jól sikerült a bemutató. Szerencsére egyszer sem estem le. Még ugratnom sem kellett csak körbemenni párszor a pályán. A verseny a lovak között nagyon jó volt. Fogadni is lehetett, de én ezt inkább kihagytam. Nina ruhájának nem lett semmi baja. A hétvége sajnos nagyon gyorsan eltelt. A ruha még mindig nálam van, pedig Nina mondta, hogy jó lenne ha még aznap visszaadnám neki, de nem is láttam. Gondoltam majd holnap elviszem neki suliba. Anyu hétfőn reggel 7-kor keltett.
- Kicsim! Fél óra és itt a sulibusz. - ült le az ágyam szélére mire én belenyomtam a fejem a párnámba és sikoltottam egyet.
- Ne izgulj! Nem is lesz olyan rossz. - nevetett anya.
- Nem! Igazad van. Annál sokkal rosszabb lesz. - ugrottam ki az ágyból és odamentem a szekrényemhez keresni valami elfogadható göncöt.
- Ne csinálj a bolhából elefántot! Meglátod jobban szeretni fogod ezt a sulit, mint a régit.
- Azért azt kétlem.
- Mitől félsz ennyire?
- Attól, hogy mindenki ki fog közösíteni mert nincsenek Gucci és Versace táskáim és ehhez hasonló drága dolgok.
- Ez még nem ok arra, hogy utáljanak. Minden rendben lesz ne izgulj! Nekem most mennem kell. - állt fel. - Tízórai a konyhában. Fél 8-kor itt a busz. Igyekezz!
- Kész leszek. - mondtam durcásan.
- Vigyázz magadra! Sietek majd haza.
- Oké.
Már negyedkor kinn voltam a ház előtt. Nem volt gond a ruhaválasztással. Egy egyszerű, kék, no name farmergatya és egy bordó pulóver. Nem a legmenőbb szerelés az biztos. Leültem a patkára és Jackre gondoltam. Kinézetre lehet, hogy összeillenek Emilivel, de belsőre biztos nem. Bár aztán ki tudja? A partin kedves volt, de a kutyás találkozónál már kevésbé. De teljesen mindegy. Úgyse lehet semmi kettőnk között, mert akkor megpecsételődne a sorsom az új suliba. Kiutálnának onnan. Elnéztem Nináék háza felé és felugrottam. A ruha! Rohantam vissza a lakásba és mikor a lépcső közepén voltam, hallottam a busz dudálását. Még jobban megszaporáztam a lépteimet. Gyorsan, gondosan összehajtottam a ruhát és beleraktam a táskámba. Szerencsére volt benne elég hely mert még nem voltak meg a könyveim. Futottam lefelé, de a lépcső alján jutott eszembe, hogy most meg a buszbérletemet hagytam fenn.
Újra felszaladtam, felkaptam a bérletet és ismét megindultam le, de már késő volt. Ahogy kiléptem a házból a busz elindult és mire bezártam az ajtót, már az utca sarkánál tartott. Eddig nagyon jól indult a reggelem. Ha így is fog folytatódni, nem tudom mi lesz velem.
Rohannom kellett a suliig. Szerencsém volt mert épp csengetésre értem oda. Viszont teljesen megizzadtam és a hajam szerte-szét állt. Remélem 5 perc késésért nem lesz gond. Főleg, hogy új vagyok. Bementem és körbenéztem. Az aula teljesen üres volt. Nyilván már mindenki bement órára.
- Nicky Rees, igaz? - jött oda hozzám egy alacsony, nagydarab, vörös hajú nő. Első ránézésre azt hittem, ő a portás, de aztán mikor elolvastam a blézerére tűzött táblácskát rájöttem, hogy tévedtem.
- Igen én vagyok. Elnézést a késésért, csak most jöttem először és lekéstem a buszt. Egész idáig futottam.
- Most még elnézem, de legközelebb próbáljon meg nem elkésni.
- Rendeben, elnézést.
- Mrs. Cullen vagyok az igazgatónő. - mondta, miközben bementünk az irodájába. Hoppá! Hát erre nem számítottam. Már az is teljesen más volt, mint az előző sulimban. Itt nem csak egy íróasztal volt egy székkel és két másikkal amit azoknak az elkeseredett szülőknek raktak oda, akiknek végig kellett hallgatniuk, éppen mit követett el az egy szem kisgyerekük, aki – szerintük – mindenben tökéletes. Szóval... Itt is volt íróasztal. Csak jóval nagyobb, mögötte hatalmas fekete bőr forgós szék és szintén a szülőknek két fekete bőr fotel. Az iroda mogyoró barnára volt festve alul egy fehér csíkkal és az egész szoba tele volt virággal. Az ablakból tökéletes kilátás nyílt az igazgatónő piros Mercedesére.
- Itt vannak a könyvei. - tett az asztalra körülbelül 12 darab könyvet. Elkerekedtek a szemeim. - Gond van? - kérdezte undokul.
- Ja nem! Bocsánat. Csak meglepődtem, mennyi könyvre van szükségem.
- Nos! Nem köteles az összeset hazavinni. Van mindenkinek saját lelakatolt szekrénye, ahol tárolhatja a taneszközöket és csak azokat kell hazavinnie, amikre épp szüksége van a lecke elkészítéséhez.
- Lesz saját számzáras szekrényem? - kérdeztem izgatottan. - A régi sulim eltörpül emellett.
A nő még mindig komolyan nézett rám, de mintha egy pillanatra megláttam volna a szája sarkában egy kis önelégült mosolyt.
- Itt a szekrényedhez a kód. Remélem tetszeni fog az új iskola.
- Ebben biztos vagyok. - néztem rá mosolyogva, erre végre ő is őszintén rám mosolygott.
- Ha akarod elkísérhetlek az osztályodhoz, de gondolom inkább egyedül szeretnél boldogulni.
- Hát ha megtenné Mrs. Cullen, nagyon örülnék, ha elkísérne a teremhez. Nem akarok már az első nap eltévedni.
- Rendben van. Ahogy gondolod.
Az első emeletre mentünk fel. Nem volt nehéz megjegyezni az utat. Kívülről sokkal nagyobbnak tűnik a suli mint valójában. Mrs. Cullen bekopogott a 29-es terembe, majd benyitott.
- Jó reggelt Mr. Cook! Elnézést kérek, csak meghoztam az új diákot. - mondta mosolyogva és odébb állt, hogy be tudjak mellette menni. Az osztály gépiesen egyszerre nézett végig rajtam. A lányok fintorogtak egyet.
- Rendben van. Köszönöm. - lépett oda mellém a férfi. Nagyon szimpatikus volt.
- Ő az osztályfőnök, Mr. Cook. Most rábízlak. Majd ő leültet valahová. Sok sikert kívánok, a többieknek pedig további kellemes tanulást és kérem, hogy segítsék az új lány beilleszkedését. - mondta és kiment.
- Hogy hívnak? - kérdezte mosolyogva Mr. Cook.
- Nicky Rees.
- Gyerekek! - nézett a többiekre. - Ő Nicky Rees, az új osztálytársatok. Legyetek vele kedvesek. Valakit szeretnék megkérni, hogy vezesse majd körbe az iskolába. Önként jelentkező?
Mindenki egymásra nézett és halkan nevettek. Mégis ki az az idióta, aki körbe akarja kísérni ezt a gáz csajt? Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek ez jutott az eszébe. De ezen nem nagyon lepődtem meg.
- Majd én! - állt fel egy szőke, rövid hajú lány. Nem olyan volt mint a többiek. Nem az a tipikus cicababa, hanem inkább vagány csaj.
- Persze! Nálad jobbat nem is választhatna. - ütötte meg a fülemet egy mézes mázos hang. Egyértelműen Emili volt az. Odanéztem a hang irányába és megláttam a derékig érő fekete haját. A zöld szemei csak úgy világítottak. Nagyon szép volt. Mellette pedig Nina ült. Ő is fintorogva nézett rám, mint aki most lát először.
- Talán szeretnéd inkább te körbevezetni, Emili? - szólt rá szigorúan Mr. Cook.
- Isten ments! - dőlt hátra. - Még odalenne a jó hírem.
- Inkább én vezessem körbe, mint egy plazacica. - mondta vigyorogva a rövid hajú lány és csak úgy csillogott a piercing a nyelvében.
- Rendben van lányok! Nicky ő Natasa. Körbevezet majd az iskolába és segít beilleszkedni.
- Oké, köszönöm.
- Szívesen. Le is ülhetsz mellé.
Lassan hátramentem a padok között. Mindenki undorodva nézett végig rajtam. Mikor odaértem Natasához leraktam a táskámat és leültem mellé. Körbenéztem. Mindenki egyenes háttal ült a mellüket és a feneküket kinyomva, de az én padtársam hanyagul hátradőlve, a lábát az asztalnak nekitámasztva hintázott. Én is egyenesen ültem, de nem azért, amiért a többiek. Én csak egyszerűen ezt szoktam meg a sok lovaglástól.
Az óra végén megvártam, amíg Natasa összepakolt és együtt indultunk el a következő órára.
- Figyelj! Az tisztázzuk már most, hogy te ugye nem vagy olyan cicababa, mint a többi lány az osztályban?
- Úgy nézek ki? - mutattam végig magamon nevetve.
- Hát nem, de azért inkább megkérdeztem. Szerintem egyébként jobban jársz, ha nem leszel a puszi pajtásuk, mert nagyon gonoszak. Komolyan! Ha arról van szó, simán kinyírják egymást.
- Hú! Ez elég ijesztő.
- Tudom! De nem kell félned. Ha beszólnak ne foglalkozz velük mert ha látják, hogy megbántottak, akkor még jobban csinálják, amíg teljesen ki nem készülsz.
- Sok olyan lány van még itt mint te vagy én? Vagy csak mi lógunk ki ennyire a többiek közül?
- Bocsi, ha ezzel elkeserítelek, de csak mi ketten lógunk ki ennyire. Én nem tudok róla, hogy lennének még rajtunk kívül kiközösítettek.
- Mi kiközösítettek vagyunk?
- Amíg nem úgy nézünk ki mint mindenki más addig igen.
- Akkor neked nincsenek is itt barátaid?
Odaértünk a teremhez. Bementünk és lepakoltunk a leghátsó padhoz. Én leültem a székre Natasa pedig felült a padra.
- Nincsenek. Egy se. De nem baj. A fiú suliban van egy haverom. Vele szoktam ebédelni. Az órákat pedig átvészelem egyedül.
- De úgy tudtam kijárási tilalom van.
- Igen! De nem nekem.
- Hogy érted?
- Úgy, hogy a barátommal, Jacobbal még régen csináltunk egy rést az udvar végében, ahol simán ki tudok mászni és senki nem lát.
- Értem. - mondtam feszengve. Nem voltam az a lógós típus.
- Ha akarod bemutatlak ma neki.
- Nem szeretnék már első nap lógni Natasa. - mosolyodtam el.
- Nem is kell. Csak 5 óránk van. És 5. óra után szokott ebéd lenni. Úgyhogy csak simán átsétálunk. Egyébként hívj csak Natinak. A Natasát utálom, de a tanároktól kénytelen vagyok elviselni.
- Oké Nati.
- Neked valami kérésed a neveddel kapcsolatban?
- Semmi. Nekem jó a Nicky.
- Tök jó neked, hogy ilyen neved van.
- Mikor kapom vissza a ruhámat? - lépett oda hozzánk Nina gyanakvóan.
- Itt van a táskába. - kezdtem el kotorni, végül előhúztam és átadtam neki.
- Azt hittem, nem adod vissza.
- Miért ne adnám vissza?
- Neked nagyobb szükséged lenne rá, mint nekem. - nézett végig rajtam aztán visszament Emilihez. Ő gonoszul mosolygott rám és mikor Nina odaért hozzá visszafordult.
- Na látod ezekkel nem szabad foglalkozni.
- Nina tök jó fej volt velem egész eddig.
- Igen, de ha Emilinek nem jössz be akkor nem jöhetsz be Ninának se, érted?
- Azt hiszem...
- Emili irányít itt mindent. Ha ő azt mondja a zöldre, hogy piros akkor az piros. És ha azt mondja egy normális aranyos lányra mint te, hogy egy kétszínű kis féreg akkor mindenkinek kétszínű kis féreg vagy.
- Ez elég kiborító.
- Az. De hozzá lehet szokni. Én már csak tudom. Első óta osztálytársam.
- És téged is cikiznek?
- Már nem. Rájöttek, hogy engem nem érdekelnek a gonosz beszólásaik, ezért nem is foglalkoznak velem. Nem pazarolják rám az idejüket.
A nap szerencsére gyorsan eltelt. Natasa már alig várta, hogy bemutasson Jacobnak. A folyosón mindenki megbámult és kiröhögött. Nem esett jól, de Nati tanácsára úgy csináltam mintha észre se venném.
Ahogy kiléptünk az iskola kapuján rögtön feloldódtam. Sok lány üldögélt a lépcsőn joghurt vagy valami más fogyasztó kaja evése közben. Köztük volt Emili és Nina is a többi „udvarhölggyel” körbevéve. Nevetve és szánakozva néztek minket, ahogy elsétáltunk mellettük.
- Hé, új lány! - kiáltott utánam Emili. Visszafordultam és ránéztem.
- Igen?
- Jobban tennéd, ha nem ilyenekkel barátkoznál. - biccentett Nati felé, erre akik körülötte ültek mind elkezdtek nevetni. Én szomorúan ránéztem, de ő csak mosolyogva forgatta a szemeit.
- Ja és... - nézett végig rajtam. - Be kéne szerezned pár új ruhát.
- Kösz a tanácsot, Emili. Majd gondolkozok rajta. - mondtam hanyagul majd újra elindultam.
- Sok sikert! - kiáltott utánam, de most már hátra se néztem.
- Ügyes voltál. - karolt belém Nati.
- Köszi. De olyan rossz hallgatni, hogy folyton bántanak téged.
- Ne foglalkozz velem! Én már hozzászoktam és nekem ott van Jacob.
- Jártok?
- Ja, nem dehogy! Ő meleg.
- Ó! - lepődtem meg. Erre nem nagyon számítottam.
- Ő is olyan kiközösített mint mi. Azért lettem vele olyan jóban.
Pár perc alatt oda is értünk a sulihoz. Egy fiú egyedül üldögélt a lépcsőn és mosolyogva felénk intett. Több srác is volt ott, de én csak egyet szúrtam ki. A korlátnak nekitámaszkodva állt és a haverjaival beszélt. A szívem gyorsabban kezdett verni és észre se vettem, hogy megálltam.
- Mi az? Gyere! Ott van Jacob. - mutatott a lépcsőre.
- Ott van Jack.
- És?
- Hát... Csak mondom. - ráztam meg a fejem és elnéztem róla.
- Tetszik neked. - mosolyodott el és inkább kijelentette mintsem kérdezte.
- Nem! Dehogyis. - válaszoltam túl gyorsan. Nem hiszem, hogy ezzel meggyőztem.
- Dehogynem.
- Nicky! - kiáltott oda és integetett. Kerek szemekkel ránéztem. Csodálkoztam, hogy emlékszik a nevemre. Mondott valamit a többi srácnak aztán elindult felénk.
- Szia. - köszönt mikor odaért.
- Hello.
- Hát te mit csinálsz itt?
- A barátnőmmel Natival jöttem a barátjához Jacobhoz.
Éreztem, hogy ez most nagyon hülyén hangzott, de levegőt is alig kaptam. Ahogy rám mosolygott úgy éreztem ott, rögtön elolvadok. Csak hebegtem habogtam össze vissza.
- Igen. Ismerjük egymást. - nézett rá Nati Jack pedig bólintott egyet. - Figyelj Nicky én odamegyek Jacobhoz. Ti beszélgessetek aztán majd gyere.
- Jó rendben. - mondtam erre még egyszer ránézett Jackre és elment.
- Miért vagy ezzel a csajjal? - nézett utána fintorogva.
- Mert nagyon jó fej és egyedül ő áll szóba velem a suliba.
- Ez fura. Úgy hallottam, hogy a lánysuliba mindenki jóban van mindenkivel. - mosolyodott el.
- Így is van csak kettőnket utál mindenki.
- Szerintem túlzol.
Ránéztem Jack barátaira és megláttam köztük egy másik srácot aki az előbb még nem volt ott. Nagyon ismerős volt. Valahol már biztos láttam.
- Mi van kit nézel? - fordult hátra.
- Ja, senkit. - néztem újra a szemébe.
- Nincs kedved valamikor eljönni velem valahová?
- Nekem? - kerekedtek el a szemeim. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg tőlem kérdezi.
- Persze, hogy neked.
- Zavarok? - halottam meg nem messze tőlünk egy lány hangját és rögtön görcsbe rándult a gyomrom. A suli környékén teljes lett a csend. Senki nem szólt semmit csak balhéra várva néztek minket.
- Nem! Te sose zavarsz. - fordult el tőlem Jack és egyet hátralépett tőlem.
- Te mit keresel itt? - jött közelebb hozzám Emili és lángoló szemmel nézett rám.
- Én... csak... - a szám teljesen kiszáradt. Alig tudtam beszélni. Valamit muszáj volt mondanom különben azt hiszi, Jack miatt jöttem. Hivatkozzak Natire? Persze, aztán még a végén őt is belekeveri a dologba. - Csak...
- Nyögd már ki végre! - lépett még közelebb. Már majdnem a lábamon állt.
- Hozzám jött! - hallottam meg hirtelen magam mögött egy hangot. Hátrafordultam és megláttam a srácot aki annyira ismerős. A hangját is megismertem, csak nem tudom hol találkozhattam vele.
- Erik? Honnan ismered a csajt? - nézett rá gyanakvóan.
- A városból és megbeszéltük, hogy találkozunk.
Micsoda? Ki lehet ez? Most már semmi ötletem nincs. Alig várom, hogy végre elmenjen Emili és megkérdezhessem.
- És ha hozzád jött, miért Jackel beszélt?
- Jaj Kicsim! – karolta át Jack. - Csak köszöntem neki.
- Na jó! Akkor köszönj még egyet és induljunk végre. - lépett végre hátrébb Emili. Újra felcsendült a suli élet hangja. Mindenki el volt keseredve, hogy végül semmi csaj bunyó nem lett.
- Hát akkor mi megyünk is. Sziasztok. - köszönt Jack és elmentek de Emili még egy gonosz pillantással rám nézett.
- Már megint nekem kell kihúzni téged a bajból? - nézett rám kedves mosollyal a fiú.
- Már megint? Ki vagy te? - húztam fel a szemöldökömet. Nevetett egyet.
- Nem emlékszel rám?
- Ismerős vagy csak nem tudom honnan.
- Én segítettem neked taxit fogni. Mikor már vagy 10 perce álldogáltál az út szélén.
Akkor beugrott! Amikor a London Eye-ra mentem. A kiskutyát visszavinni Jack-nek, akkor jött oda hozzám és segített taxit fogni.
- Tényleg! Már emlékszem. Köszi most is.
- Nincs mit. Egyébként Erik vagyok. - mondta kedves mosollyal.
- Én Nicky.
- Hát Nicky! Örülök, hogy megint így összefutottunk.
- Én is.
- Most sietek, de holnap nincs kedved találkozni? Beszélgethetnénk kicsit. Vagy megmutatnám London legjobb helyeit.
- Jó lenne. És megtaníthatnál taxit fogni. - mondtam erre nevetett egyet.
- Rendben. Hány órád lesz holnap?
- 6.
- Nekem is. Akkor idejössz majd vagy én menjek?
Úgy gondoltam, hogy ha holnap is legalább csak egy pillanatra láthatom Jacket, akkor inkább én idesétálok. Valószínűleg Nati is jön majd Jacobhoz.
- Majd én idejövök.
- Oké. Akkor majd itt várlak. Most megyek. Szia.
- Szia.
- Na mi volt ez a nagy kavarás? - kérdezte Nati mikor odaértem hozzájuk.
- Semmi érdekes. - húztam meg a vállam.
- Innen nem annak tűnt. - állt fel Jacob. - Jacob vagyok egyébként.
- Én Nicky. Sokat hallottam már rólad. - néztem Natire.
- De remélem csak jót.
- Persze, ne izgulj!
- Erik találkozni akar veled? - vigyorgott Nati izgatottan.
- Igen.
- Tök jó! Nagyon aranyos srác. Sokkal jobb mint Jack. - forgatta a szemeit Nati.
- De én nem úgy találkozok Erikkel! - hangsúlyoztam ki az úgy szót. - Jack jobban tetszik.
- Hát ha engem kérdezel, Jack egy tahó! - mondta mérgesen Jacob.
- Nekem nem tűnik annak. - húztam meg a vállam. Szinte teljesen elfeledkeztem az első találkozásainkról.
Felnéztem az égre. Az esőfelhők egyre jobban gyülekeztek.
- Úgy néz ki eső lesz. - mondta Nati.
- Igen! Én azt hiszem hazamegyek. Holnap találkozunk. - intettem nekik és elindultam.
- Szia Nicky! - kiáltottak utánam.
|
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Home
Súgó